Idén is megrendezésre került a KMCSSZ (Külföldi Cserkész Szövetség) 1.kerületének éves Akadályversenye. A 2017-es Szent László év alkalmából ennek keretében folyt a program és a gyerekek cserkész- és magyarságismereti próbáztatása.
A táborozási szezon utolsó nagy megmozdulása zajlott le Szeptember utolsó hétvégéjén, ahol rekordot döntve, 167 cserkész gyűlt össze 7 városból, hogy az év folyamán szerzett tudását megmérettesse. Két különböző, korcsoportnak megfelelő pályán indultak a gyerekek, hogy megtalálják az elrabolt magyar lányt, illetve hogy Szent László eltűnt táltos lova nyomára bukkanjanak. Az úton állomásokba botlottak: hol magyarságukról adtak számot és népszokásokról meséltek, hol egy elesett vándor karját kellett bekötözni, hol lábnyomokat kellett felismerni vagy sípszó segítségével a kun őr elől menekülni.

Minden őrs sikeresen teljesítette küldetését és a nap végén csapatonként nekiláttak a vacsorafőzésnek, voltak akik paprikás krumplit készítettek bográcsban, mások csilis-babot vagy krumplis-tésztát.
Este tábortűz keretében találkoztak a cserkészek Könyves Kálmánnal, aki felismerte Szent László legendái által, hogy Szent László igazságossága, bátorsága és bőkezűsége által kivívta népe tiszteletét. A legendák a nép szüleménye: Lászlóban azt látták, hogy magában hordozza Isten erejét.
A hétvége ezáltal nem csak megmérettetésről szólt, hanem alkalmat adott kis történelmi betekintésre, Szent László és a lovagok korszakára. Nem mellékesen lehetett a barátokkal az őszi erdőben sátrazni és játszani.

Jó Munkát,

Wack Krisztina csst.