Az 1.Kerület Tiszti és Vándor Konferenciája 2015

Az 1.Kerület Tiszti és Vándor Konferenciája Wangban, 2015 Március 6-8

Münchentől nem messze, Wangban tartotta meg a Külföldi Magyar Cserkészszövetség 1. Kerülete az idei év Tiszti és Vándor konferenciáját, amelyen közel hetvenen vettünk részt, fiatal vezetők, vándorok, akihez a 16 év feletti aktív cserkészek tartoznak és a cserkészcsapatok vezetősége. Ilyen konferenciát minden évben szervez az európai cserkész kerület és és a fő célja a cserkészet jövőbeli lépéseinek tisztázása. Összesen hat országból jöttek cserkészek, a szokásos Németország, Ausztria és Svájc mellett voltak résztvevők Magyarországról, Svédországból és az Egyesült királyságból is. A konferenciának három fő része volt.

Az egyik a fiatal vezetőknek szólt, ahol tovább képzés folyt, munkacsoportokban és közösen egyaránt. A fiatalságot érintő és égető problémáit helyezték középpontba, ami főleg a tinédzserek és fiatal felnőttek figyelemfelkeltése, megtartása, érdekes és színes programok megtervezése és kivitelezése, úgy, hogy hasznos legyen mindez a cserkészetnek, a külföldön élő magyar közösségeknek és a magyarságnak.

A második csoport a kiscserkész-segédtisztek voltak, akiknek felkészítő hétvégéjük volt a nyári vezetőképző táborra. Miután már 10 éve nem volt kiscserkész-segédtiszti tábor nálunk, meglehetősen nagy, 20 fős csoport jött össze. A résztvevők nagyon értékelték az előkészítőt, mivel megismerkedtek a többiekkel és számukra már a tábor el is kezdődőt.

A vezetőség szintén az aktuális problémákat tekintette át, elemezte a múlt évet, annak sikereit és hibáit, munkatervet készített a cserkészet jövőjéről és a következő lépéseiről.A megbeszélésen elsősorban arról volt szó, hogy miért marad el a 12-16 éves korosztály. Így a cserkészet cserkészeknek címszó alatt kidolgoztuk melyik szinten mint kell tennünk a fiatalak megtartása véget.

Sokan nem is gondolnák, de úgy, mint minden sikeres egyesületnek és cégnek, komoly háttere és gerince van a cserkészetnek is, és nem ünnepelhettük volna nemrég a magyar cserkészet 100. évfordulóját, a vezetőség kemény munkája, kitartása és szakértése nélkül. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség egyik legfőbb feladat a magyarság megőrzése. A vezetőség sokszor a szabad hétvégéket félredobva, időt és fáradságot nem kímélve azon dolgozik itt, külhonban, hogy a cserkészet fennmaradjon, a magyar fiatalok megfelelő és értékes programokhoz jussanak és a nemzeti tudat ugyan olyan erős maradjon, mint amilyen régen is volt és a gyerekek büszkén merjenek kiállni, hogy ők magyarok, hogy ők cserkészek.

Természetesen az esti tábortűz sem maradhatott el, ahol megismerkedtünk a cserkészek védőszentjével, Szent Györggyel, és kielemeztük a lovagi erényeket. Zárás előtt a bécsi vándorok bemutattak egy délutáni programot, melyet hárman szerveztek tavaly a többiek számára, és evvel megnyerték a 2015-ös Roveraktiv versenyt. Mint minden cserkésztalálkozónál, itt is a konferenciát a magyar zászló levonásával és a himnusz eléneklésével zártuk.

IMG_6315IMG_6320IMG_6323IMG_6345IMG_6349IMG_6364IMG_6383

51 replies

Trackbacks & Pingbacks

  1. Günstige fußballtrikots

    \n \n maglie calcio bambino \n \n \n \n \n fußballtrikots kinder \n \n \n \n \n fotballdrakter barn \n \n \n

  2. maglie calcio bambino

    \n \n maglie calcio poco prezzo \n \n \n \n \n maglie calcio \n \n \n \n \n fußballtrikots kinder \n \n \n

  3. maglie calcio bambino

    7bnv0o1 wyr3nfl fotbollströjor barn a65z9134rj ghm67jdu\n 1i4ghl gv5l3fszmb maglie calcio h0caqwotr w9f3bznqlg\n dh6wv85a u1z8odfm0 Fodboldtrøjer cgz96k oasuzeh7\n

  4. fotbollströjor

    Great looking internet site. Assume you did a bunch of your own coding. sites:ggglese.com

  5. fotbollströjor barn

    Lovely Web-site, Keep up the good work. With thanks!|

  6. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Find More Infos here|There you will find 32768 additional Infos|Infos to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  7. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Infos here|Here you will find 87018 additional Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  8. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Informations here|Here you will find 62896 more Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  9. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Informations here|Here you will find 85010 more Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  10. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Informations here|Here you will find 67329 additional Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  11. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|Here you will find 65572 additional Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  12. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Informations here|There you will find 90375 additional Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  13. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Read More Infos here|Here you can find 48392 more Infos|Informations to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  14. womensuits says:

    … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Infos here|There you will find 87589 additional Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  15. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Informations here|There you can find 62524 additional Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  16. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|There you will find 68526 additional Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  17. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Informations here|Here you will find 152 more Informations|Informations to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  18. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Read More Infos here|There you can find 83706 more Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  19. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|Here you will find 13310 more Informations|Informations to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  20. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Infos here|Here you can find 21373 additional Infos|Informations to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  21. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Informations here|Here you will find 58249 more Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  22. … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Find More Infos here|Here you can find 40185 more Infos|Informations to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  23. arab Qanoon says:

    … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Read More Infos here|Here you will find 46689 more Infos|Infos to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  24. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Find More Informations here|There you can find 96251 more Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  25. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Informations here|Here you will find 31706 additional Informations|Informations to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  26. … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Find More Informations here|There you can find 91907 additional Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  27. allenskate says:

    … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Informations here|There you can find 20183 additional Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  28. must watch says:

    … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Read More Informations here|There you will find 76019 more Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  29. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Find More Informations here|There you will find 27260 more Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  30. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Infos here|There you will find 93135 additional Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  31. Bdsm chat says:

    … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Find More Informations here|Here you will find 64696 more Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  32. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Read More Infos here|Here you can find 20183 additional Infos|Informations to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  33. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Find More Infos here|There you can find 70550 additional Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  34. roof repair says:

    … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Infos here|Here you can find 66389 more Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  35. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Informations here|There you will find 77314 more Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  36. apple store says:

    … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Infos here|Here you will find 89422 additional Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  37. must watch says:

    … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Find More Infos here|There you can find 67289 additional Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  38. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Infos here|There you can find 96104 more Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  39. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|There you can find 26846 more Informations|Informations to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  40. kari satilir says:

    … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Read More Infos here|There you can find 89146 more Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  41. Web Site says:

    … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Read More Informations here|Here you can find 1656 additional Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  42. jeux de friv says:

    … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Informations here|There you can find 65591 additional Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  43. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Informations here|Here you will find 91719 additional Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  44. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Informations here|Here you will find 53818 additional Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  45. … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Find More Informations here|Here you can find 57837 more Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  46. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Infos here|Here you can find 55320 additional Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  47. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Infos here|Here you can find 16466 additional Infos|Infos to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  48. good seedbox says:

    … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|There you will find 36944 additional Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  49. … [Trackback]

    […] There you will find 72178 more Infos: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  50. Lyrics says:

    … [Trackback]

    […] Read More Infos here: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

  51. … [Trackback]

    […] Read More: cserkesz.de/az-1-kerulet-tiszti-es-vandor-konferenciaja-2015/ […]

Comments are closed.