Cserkész felnőttképzés Kastlban május 5-8

A cserkész felnőttképzés olyan szülök és felnőtteknek szól akik soha nem voltak cserkészek de szeretnének bekapcsolódni a cserkészetbe, vagy csapatot indítani. Nem helyettesíti a vezetőképző tábor elvégzését, de ad egy betekintést, hogyan is szerveződik egy cserkészösszejövetel és talán egyik másik előítéleteket is segít eloszlatni.

Felnőttképzés eddig volt kettő Angliában és ez volt az első amit Kastlban tartottunk. A képzést Győry Kati cst. vezette aki mint kerületi csapatfejlesztőtizst külön eljött Budapestről eszt a hétvégét levezetni. Résztvevők elsősorban Nürnbergi szülők voltak de volt érdeklődő Stuttgártból is és így tizenketten vettek részt ez alkalom. A képzés péntek este ismerkedéssel és tábortűzzel kezdődött. Majd megismerkedtek a híres festővel Párizsból de Ferenczy aki a boldogság című képet festette és kérte a cserkészek segítségét, hogy segítsenek neki a boldogságot lefesteni. Szombaton részben előadásokat hallgattak a cserkészet alapjairól részben meg gyakorlati képzés folyt sípjelekről tájékozódásról, vagy csomózásról. Megismerkedtek a próbarendszerrel, az örsi foglalkozással és a cserkész didaktikai módszerekkel. A gyerekek közben megtalálták a boldogsághoz szükséges cserkésztörvényeket és azokat élőben be is mutatták szüleiknek. A második tábortűz alatt el is készült a boldogság képe, amint viszont az éjjel valakik el is loptak.

Vasárnap részletesen a Nürnbergi csapat jövőjéről volt szó és a következő félév munkaterve kidolgozásával telt. Még egy számháborúra is volt idő, ahol a szülök és gyermekeik megpróbálták vissza szerezni a híres Ferency képet a boldogságról, de sajnos nem sikerült. Ettől eltekintve mindenki nagyon eredményesnek tartotta a hétvégét és sokan tudatosabban akarnak a cserkészettel foglalkozni ezek után. A lényeg végül, hogy a nürnbergi csapat újra egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz és egy erős szülői törzs van aki tudja vinni.

Sok sikert a további munkához!

Jó Munkát,
Grizzly

Tetejetlen Fa, November

Frissültek a Kiadványok menüpont

(lásd Média -> Kiadványok)
Plusz felkerült a Tetejetlen Fa, Jablonkay Lydia Regös hírmondójának novemberi száma!

Kattints ide a részletekért!

Hírek