Csapatfejlesztés a hollandiai cserkészrajnál

Történt, hogy 2019. március 30-án Itak és Tniláb, Hunor és Magor harmadfokú leszármazottjai, ellátogattak Hollandiába, hogy megkeressék a csodaszarvast. Ehhez először is némi erősítésre volt szükségük, amelyet az Amstelveeni Magyar Iskolából igyekeztek toborozni. Osztályonként játékosan számoltak be a jelöltek igen fontos missziójukról, hogy minél több merész segédet találjanak a csodaszarvas-vadászathoz. Közös mozgós, avagy bemelegítő játékokkal és énekekkel készültek a másnapra tervezett hosszú programra.

Tudvalevő, hogy az ilyenfajta állatvadászat jelentős testi és szellemi kihívásokkal jár. Következésképpen az összesen 20 főből álló csapat kénytelen volt egy gyorstalpaló képzésen részt venni, amely észtekergető feladatokkal, valamint egy természetjárással kezdődött. Ennek során – bekötött szemmel, Kím-játék közben – érzékszerveiket finomították a gyönyörű zeisti erdőben. Továbbá állatnyomokat követve megtanulták a jellegzetes erdei állatok különféle tulajdonságait, sajátosságait. Ezt követően íjkészítés közben tanúsíthatták a bátor részvevők csomózási, valamint faragási tudásukat.

Ennyi élménnyel gyarapítva tudásukat már nem volt kérdéses, hogy a vadászok a végén megtalálták a csodaszarvast, és íjaikkal, nyilaikkal döntöttek sorsáról. Végül jutalomként közösen ehettek a megmaradt – nagyon finom – bográcsgulyásból.

Itak és Tniláb, valamint a csapat fő vadászai, Gilyén András st. és van Dam Mátyás őv., hosszú útjuk közben megpihenhettek Urbán-Kátay Emőkénél és Urbán Ákosnál, a Hollandiai Magyar Szövetség elnökénél, amiért ezúton ismét hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni!

Bányai Kati st.  és Lengyel Bálint cst.
Turul Őrs, csapatfejlesztési szakág