A KMCSSZ hangfelvételei:

Ötven népdal MP3 formátumban. A felvétel a 2005-ös fillmorei JUBI tábor alatt lett készítve.
Énekesek: Tamoga Éva, Fajszánné Edit, Gyulassy Györgyi, és Jankura Ági
Hangmérnök: Lieszkovszky László. A szöveget szerkesztette: Zubrits Árpád
Minden jog fenntartva

A csitári hegyek alatt, régen leesett a hó.
Azt hallottam kisangyalom, véled esett el a ló.
Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet?
Így hát kedves kisangyalom, nem lehetek a tied.

Amott látok az ég alatt egy madarat az repülni.
De szeretnék a rózsámnak egy levelet küldeni.
Repülj madár ha lehet, vidd el ezt a levelet,
Mond meg az én galambomnak, ne sírasson engemet.

Amott alá van egy erdő, jaj de nagyon messze van.
Kerek erdő közepébe két rozmaring bokor van.
Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra.
Így hát kedves kis angyalom, tiéd leszek valaha.

A jó lovas katonának de jól vagyon dolga,
Eszik, iszik a sátorba, semmire sincs gondja.
Hej élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet,
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret!

Paripáját megforgatja, úgy megyen dolgára,
Csillog-villog a mezőben virágszál módjára.
Hej élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet,
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret!

A juhásznak jól megy dolga,
Egyik dombról a másikra.
Terelgeti nyáját, fújja furulyáját,
Bú nélkül éli világát.

Ha megúnja furulyáját,
Előveszi bőrdudáját.
Belefújja búját a birka bőrébe,
Szélnek ereszti belőle.

Sajt, túró az eledele.
Száraz kenyér van melléje.
Vizet iszik rája, rágyújt a pipára,
Mégis piros az orcája.

A malomnak nincsen köve, //: mégis lisztet jár ://
//: Tiltják tölem a rózsámat, mégis hozzám jár ://

Volt énnékem szép szeretõm //: de az olyan volt ://
//: Ha egy nap nem láttuk egymást, két nap beteg volt ://

Harmadik nap megkérdeztem, //: téged mi lelt vót ://
//: A szívemet a szerelem körülfogta vót ://

Addsza rózsám a kezedet //: forduljunk egyet ://
//: Aztán menjünk ki a kertbe, hogy szedjünk meggyet ://

A Vargáék ablaka,
Rózsából van kirakva, kirakva
Kirakva, kirakva, de kirakva.

Azért van az kirakva:
Garzó Péter jár ide, jár oda,
Jár ide, jár oda, de jár oda.

“Hej, te Julcsa, gyere ki!
Vár már Péter ideki, ideki,
Ideki, ideki, de ideki!”

Tudnám én azt, ha várna,
Mert a szívem dibegne, dobogna,
Dibegne, dobogna, de dobogna.

Általmennék én a Tiszán ladikon,
ladikon, de ladikon.
Ott lakik a, ott lakik a galambom,
ott lakik a galambom.
“Ott lakik a városban, a harmadik utcában,
Piros rózsa, kék nefelejts, ibolya,
nyílik az ablakában.
(//: Ott lakik a táborban, a harmadik sátorban,
Sárgarépa, petrezselyem, rohadt tök,
bűzlik az sátorában. ://)

Által mennék én a Tiszán nem merek,
nem merek, de nem merek.
Attól félek hogy a Tiszába esek,
hogy a Tiszába esek.
Lovam hátán sejehaj, félre fordul a nyereg,
A Tiszának habjai közt elveszek,
a babámé nem leszek.

Arról alul kéken beborult az ég,
Az én rózsám most írja bús levelét,
Írjad babám, írd meg bús soraidat,
Hadd tudjam meg, mihez tartsam magamat.
Hadd tudjam meg, hogy meg vársz-e engemet.
Örömmel töltsem el a három évet.
Sárgára van a kaszárnya befestve,
Harminchárom barna legény van benne.
Nézz fel babám a felső emeletre,
Három éve, hogy ott szenvedek benne.
Kitöltöttem három évet, hat napot,
Kapitány úr szalutálni nem fogok!
Szalutáljon az a bundás regruta,
Kinek hátra harminchat kis hónapja!

Béres legény jól megrakd a szekered,
Sarjútüske böködi a tenyered!
Minnél jobban böködi a tenyered,
Annál jobban rakd meg a szekeredet!

Aki akar tiszta búzát kaszálni,
Be kell aztat három szántásba.
Aki akar szép szeretőt tartani,
Nem kell aztat búval elhervasztani.

Béreslegény mezítláb ment szántani,
Otthon hagyta a csizmáját patkolni.
Kilenc kovács nem merte elvállalni,
Egy sem tudott rózsás patkót csinálni.

Jaj, de nehéz a szerelmet viselni,
Tövis közül kék ibolyát kiszedni.
Mert a tüske böködi a kezemet,
A szerelem szorítja a szívemet.

Csínom Palkó, Csínom Jankó, csontos karabélyom,
Szép selymes lódingom, dali pár pisztolyom.
Nosza, rajta, jó katonák, igyunk egészségre,
Menjen táncba ki-ki köztünk az ő jegyesével.

Ne bánkodjék senki köztünk, menjünk az Alföldre.
Megrontatik kezünk által az Labanc ereje.
Szabad nékünk jó katonák, Tisza-Duna közi,
Labancságnak mert nincs sehol ottan semmi közi.

Elindultam szép hazámból,
Híres kis Magyarországból,
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordul.

Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.

Jajj Istenem rendelj szállást,
Mert meguntam a bujdosást.
Idegen földön a lakást,
Éjjel nappal a sok sírást.

Elment a madárka,
Üres e kalicka.
Azt üzente vissza,
Visszajön tavaszra.

Ha tavaszra nem jön,
Buzapirulásra,
Ha akkorra nem jön,
Szőlyőlágyulásra.

Ha akkora sem jön,
Tudom, sohasem jön,
Ha akkora sem jön,
Tudom, sohasem jön.

Elment az én párom
Idegen országra,
Meggyászolom itthon
Fekete gunyába.

Délig feketébe
Délután fehérbe,
Estére kedvemre
Aranyszín köntösbe.

Erdő, erdő, erdő
marosszéki kerek erdő
Mardár lakik benne
Madár lakik tizenkettő.
//: Cukrot adnék annak a madárnak,
dalolja ki nevét a babámnak,
csárdás kisangyalom,
érted fáj a szívem nagyon. ://

Búza, búza, búza,
de szép tábla búza.
Annak közepében
Kinyílott a rózsa.
//: Tüskés annka minden ága,
nem állja a madár lába.
Kedves kisangyalom,
Katonahíredet hallom ://

Esik az eső ázik a heveder,
Gyönge lábamat szorítja a kengyel.
Bársony lekötõ szorítja lovamat,
Nehéz karabély nyomja a vállamat.

Megjön a levél fekete pecséttel,
Megjött a muszka száz ezer emberrel.
Kétszáz agyúval áll a harc mezején,
Így hát jó anyám el masírozok én.

Jön a kapitány piros pej paripán,
Kardja megvillan a jobbik oldalán.
Kardja megvillan, az ágyú elrobban,
Szép piros vére a földre kiloccsan.

Fújnak riadót, verik a rézdobot,
Sok tiszt kiáltja: Előre magyarok!
Szólnak az ágyuk, ropognak a puskák,
Szomorú nótát fújnak a regruták.

Pajtás, ha látod folyni a véremet,
Töltsd meg fegyvered, lőj agyon engemet!
Szuronyod végét szegezd a szívemnek,
Ne hagyj sokáig szenvedni engemet!

Sírhat-ríhat már az édesanyja,
Kinek fiát viszik háborúba.
Kezét vagy lábát a golyó ellövi;
Meg sem hal szegény, már el is temetik.

Esik eső szép csendesen esik, tavasz akar lenni.
De szeretnék kis kertedben rózsabimbó lenni.
Nem lehetek én rózsa, elhervaszt Ferenc Jóska.
A nagy bécsi három emeletes magos kaszárnyába.

Fehér holló, tarka holló, tedd meg a jót vélem:
Szállj be az én angyalomhoz, sirat-e még engem?
Hogyha látod búsulni, gyöngy könnyeket hullajtni,
Mond meg néki azt az üzenettel: föl fogom keresni.

Este van már, csillag van az égen,
Varga Julcsa mezítláb a réten,
Sajnálja a cipőjét felhúzni,
Garzó Péter nem vesz többet néki.

Garzó Péter elment katonának,
Acélfegyvert csináltat magának,
Acélfegyvert, rózsafa a nyele,
Rá van írva Varga Julcsa neve.

Este van már, késő este,
Pásztortüzek égnek messze.
Messze tájon, más határon,
Az alföldi rónaságon.

A faluban minden csendes,
Még az éjmadár se repdes…
Nyugudalom lakik benne,
Mintha temetőhely lenne.

Csak amott egy kis kunyhóba,
Lobog még föl hébe-hóba
A pislogó mécses lángja…
Mintha az is halni vágyna.

Óh, de ott sincs dinom-dánom;
Pajkos öröm lepke szárnyon!…
Nincs ott lakzi, nem mulatnak,
Halott mellett virrasztanak.

Gerencséri utca,
Végig piros rózsa.
Szállj le, kocsis az ülésről,
Szakajts egyet róla.

Le is szakasztottam,
El is hervasztottam,
Gerencséri leányokból
Egyet választottam.

Ha felmegyek a budai nagy hegyre,
Letekintek, letekintek a völgybe.
Ott látom a, ott látom a kicsi kertes házunkat,
Édesanyám szedi a virágokat.

Addig megyek, míg a szememre látok,
Míg egy sűrű erdőre nem találok.
Sűrű erdő közepében van egy magas kaszárnya,
Abba leszek három évre bezárva.

Harangoznak a toronyba,
Megy a király a templomba.
Arany csákó a fejében,
Magyarország a szívében.

Gyertek, menjünk vendégségbe,
Három hétig tart egyvégbe.
Vigyünk el egy rosta vizet,
A nagyharang majd megfizet.

A rókának nincs nadrágja,
Mert a posztó igen drága.
Ha a posztó olcsóbb volna,
A rókán is nadrág volna.

Kiment a ház az ablakon,
Utána ment a vénassony.
Zsuppot kötött a hátára,
Ugy ballagott a vásárra.

„Hej halászok, halászok,
Merre mén az hajótok?”
„Törökkanizsa felé.
Viszi a víz lefelé.”

„Hej halászok, halászok,
Mit fogott a hálótok?”
„Nem fogott az egyebet,
Vörös szárnyú keszeget.”

„Hát a keszeg mit eszik,
Ha a bárkába teszik?”
„Nem eszik az egyebet,
Csak szerelem-gyökeret.”

Hídló végén, padló végén
Karikás táncot járják.
Hídló végén, padló végén
Karikás táncot járják.

Elöl járja János bíró
Gombos dolmányába,
Mári asszony hátul járja.
Csipkés rokojába.

Állj kezemre, járj kedvemre.
Tanulj emberségre,
Mert ha Isten összerendel,
Mü tanultak leszünk.

Hull a szilva a fáról, most jövök a tanyáról,
Ej, haj, ruca-ruca kukorica derce.

Egyik ága lehajlott, az én rózsám elhagyott,
Ej, haj, ruca-ruca kukorica derce.

Ha elhagyott egy hétre, elhagyom én kettőre,
Ej, haj, ruca-ruca kukorica derce.

Ha elhagyott kettőre, elhagyom én örökre,
Ej, haj, ruca-ruca kukorica derce.

Kis kalapom fekete, páva tollu van benne,
Ej, haj, ruca-ruca kukorica derce.

Huszár gyerek, huszár gyerek, szereti a táncot.
Az oldalán, az oldalán, csörgeti a kardot.
Ha csörgeti, hadd csörgesse, pengjen sarkantyúja:
Kossuth Lajos verbunkja, a muzsikáltatója.

Falu végén, falu végén, szépen muzsikálnak.
Oda hívnak engemet is, magyar katonának.
Be is állok a verbunkba, ha már verbuválnak,
Elmegyek a pajtásimmal, vitéz regrutának.

Jól van dolga a mostani huszárnak,
Nem kell szénát kaszáljon a lovának.
Mert a széna porcióba van kötve,
van kötve, de van kötve,
Gyere rózsám, tedd a lovam elébe.

Édesanyám, ki a huszár, ha én nem.
Ki nyergeli fel a lovát, ha én nem.
Felnyergelem aranyszőrű lovamat,
lovamat de lovamat,
Lerúgatom véle a csillagokat.

Két szál pünkösd rózsa,
Kihajlott az útra,
El akar hervadni,
Nincs ki leszakítsa.

Nem ám az a rózsa,
Ki a kertbe nyílik,
Hanem az a rózsa,
Ki egymást szereti.

Nem szeretlek másért,
Szép piros orcádért,
Szemed járásáért,
Szád mosolygásáért.

/Két szál pünkösd rózsa,
Kihajlott az útra,
El akar hervadni,
Nincs ki leszakítsa.

Szakatísd le te Fáni,
Kösd meg bokrétára.
Kösd a Bosnyák Pali
Pörge kalapjáho’./

Két út van előttem, melyiken induljak?
Kettő a szeretőm, melyiktől búcsúzzak?

Szőkétől búcsúzom, a barna haragszik,
Így hát az én szívem soha meg nem nyugszik.

Szőkétől búcsúzom, piros pünkösd napján,
Barnától, csalfától, halálom óráján.

Kis kacsa fürdik fekete tóban,
Anyjához készül Lengyelországba.

Sikos a talpa, magas a sarka,
Fordulj ki, fordulj, két aranyalma.

Kis kút, kerekes kút van az udvaromba.
De szép barna leány van a szomszédomba.
//: Csalfa szemeimet rá se merem vetni,
Fiatal az édesanyja, azt is kell szeretni. ://

Ennek a szép barna lánynak sarkon van a háza.
Sudár jegenyefa van az udvarába.
//: Sudár jegenyefa, földre hajlik az ága,
Ennek a szép barna lánynak én leszek a párja ://

Ősszel a sok tea rózsa hullajtja levelét,
Köszönöm galambom hogy eddig szerettél.
//: Még engem szerettél másra rá sem néztél,
Verjen meg a csillagos ég ha el felejtettél. ://

Kispiricsi faluvégen folyik el a kanális,
Enyém leszel kisangyalom, ha bánja az anyád is!
Cin-cin cillárom, de beteg a virágom,
Cin-cin cillárom, de beteg a virágom.

Mind megitták a pálinkát, nem tudtak hazamenni,
Kispiricsi faluvégen kocsit kellett fogadni!
Cin-cin cillárom, de beteg a virágom,
Cin-cin cillárom, de beteg a virágom.

Mind megittam a pálinkát nem bírtam hazamenni
Kicspiricsi falu végén ott kellett ma aludni!
Cin-cin cillárom, de beteg a virágom,
Cin-cin cillárom, de beteg a virágom.

Kolozsváros olyan város,
A kapuja kilenc záros.
Abban lakik egy mészáros,
Kinek neve Virág János.

Kordován csizma lábára,
Sárga sarkantyú van rajta,
Összeveri legény módra,
Hull a csukros szegfű róla.

Kapum előtt összeveri,
Víg szívemet keseríti,
Kapum előtt ne veregesd,
Víg szívemet ne kesergesd.

Meghót Jánosnak az apja,
Rámaradt a gazdagsága:
Hat ökörnek a kötele,
Három vasvillának nyele.

Látod babám azt a tearózsát,
Reggel nyílik, este járok hozzád.
Este járok, mikor senki se lát,
Mégis irigy rám az egész világ.

Irigyeim hagyjatok szeretni,
Hagyjátok a szememet rávetni,
Rászokott a szemem a nézésre,
Gyönge karom szép lány ölelésre

Látod-e babám, látod-e babám amott azt a nagy hegyet?
Míg azt látod, míg azt látod, én a tied nem leszek.
Azt a hegyet a zsebkendőmnek a négy sarkával is elhordom.
Mégis az enyém, mégis az enyém leszel, édes galambom!

Látod-e babám, látod-e babám amott azt a nagy vizet?
Míg azt látod, míg azt látod, én a tied nem leszek.
Azt a vizet a kalapomnak a karimáján is elhordom.
Mégis az enyém, mégis az enyém leszel édes galambom!

Látod-e babám, látod-e babám amott azt a nagy tüzet?
Míg azt látod, míg azt látod, én a tied nem leszek.
Azt a tüzet a két szemenek a könnyeivel is eloltom,
Mégis az enyém, mégis az enyém leszel, édes galambom!

Lement a nap a maga járásán,
Sárgarigó szól a Tisza partján.
Sárgarigó meg a fülemüle,
Szép a rózsám, hogy váljak el tőle.

Ha meghalok, temetőbe visznek,
A síromra fakeresztet tesznek.
Jöjj ki hozzám holdvilágos este,
Úgy borulj le a sírkeresztemre.

Lement a nap a maga járásán,
Sárgarigó szól a Tisza partján.
Sárgarigó meg a fülemüle,
Szép a rózsám, hogy váljak el tőle.

Ha meghalok, temetőbe visznek,
A síromra fakeresztet tesznek.
Jöjj ki hozzám holdvilágos este,
Úgy borulj le a sírkeresztemre.

Madárka, madárka,
Csácsogó madárka,
Vidd el a levelem, vidd el a levelem,
Szép magyar hazámba.

Ha kérdik ki küldte,
Mondjad, hogy az küldte,
Kinek bánatába, szíve fájdalmába
Meghasad a szíve.

Megyen már a hajnal csillag lefelé,
Az én kedves galambom most megyen hazafelé.
Lábán van a csizmája, lakkos szárú kis csizma,
Rásütött a hajnalcsillag sugára.

Amerre mégy édes rózsám, kívánom,
Hogy előtted a rét is piros rózsává váljon,
A zöld fű is előtted édes almát teremjen,
A te szíved soha el ne feledjen.

Ősszel érik babám a fekete szőlő,
Te voltál az igazi szerető.
Bocsáss meg, ha vala valaha vétettem,
Ellenedre babám, rosszat cselekedtem.

Jaj, de szépen zöldell a rimóci határ,
Közepibe legel egy kis bárány.
Közepibe gyöngyen legel egy kis bárány,
Jaj, de csinos, büszke a rimóci kislány.

Kinek, varrod babám azt a hímzett kendőt?
Neked varrom, hogy legyél szeretőm.
Négysarkába négy szál fehér rozmaringot,
Közepibe babám, hogy szeretőd vagyok.

Réten-a réten, sej a keresztúri réten,
Elvesztettem a zsebre való késem.
Késem után a karika gyűrűmet,
Azt sajnálom, nem a régi szeretőmet.

Este este, hej de este akar lenni,
Ez a kislány haza akar menni.
Hazamenne de nincs kísérője,
Elkísérem, leszek én a szeretője.

Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta,
Most akartam hozzád menni rajta.
//: Most akartam véled beszélgetni,
Itt van az idő el kell masírozni ://

Sej, anyám, anyám, kedves édesanyám,
Beh szomorú vasárnap délután.
//: Házunk előtt szépen muzsikálnak,
Engemet pedig visznek katonának ://

Ne vigyenek engem katonának,
Megszakad a szíve a babámnak.
Megszakad a babám gyenge szíve,
Ha még egyszer elszakítnak tőle!

Hej, anyám, anyám, kedves édesanyám,
Szedje össze (az) összes civil ruhám.
Szedje össze, küldje el utánam,
Most jön a fia végleg szabadságra.

(Lányok a legényt jól meg becsüljétek,
Ha részeg is haza vezzesétek.
Fektessétek a zöld paplanos ágyba,
Nyomjatok csókot a részeg pofájára.)

Sej, a tari réten, piros-barna kislány,
Arra megy egy piros-barna legény,
Leveszi kalapját.

Mit csinálsz, te kislány, piros-barna kislány?
Látod, hogy a víg tari nagy réten
A szénát gyűjtögetem.

Nem való az néked, piros-barna kislány,
Néked csak egy híves szoba kellene,
Kibe’ varrogatnál.

Sej rozmaring, rozmaring,
Leszakadt rólam az ing!
Van már nékem kedvesem,
Ki megvarrja az ingem.

Hej, rezeda, rezeda,
Karcsú a lány dereka.
Karcsúnak is kell lenni.
Karcsú legény öleli.

Hej, kendermag, kendermag,
Jaj de büszke legény vagy.
Mit ér a büszkeséged,
Ha nincs szép feleséged.

Sej, gyöngyvirág, gyöngyvirág,
lányoké a menyország,
Magas a csipkebokor,
legényeké a pokol.

Sudár magas, sudár magas a nyárfa teteje,
Halvány sárga, de halvány sárga annak a levele.
Én is olyan, én is olyan halvány sárga vagyok,
Volt szeretőm egy piros barna leány, de már rég elhagyott.

Ha majd egykor hűtlen babám összetalálkozunk,
Úgy elmegyünk mi egymás mellett még csak nem is szólunk.
Te mész jobbra hűtlen babám én meg megyek balra.
Sárba taposom a fényképedet, nem veszlek el soha.

Sudár magas, sudár magas a nyárfa teteje,
Halvány sárga, de halvány sárga annak a levele.
Én is olyan, én is olyan halvány sárga vagyok,
Volt szeretőm egy piros barna leány, de már rég elhagyott.

Ha majd egykor hűtlen babám összetalálkozunk,
Úgy elmegyünk mi egymás mellett még csak nem is szólunk.
Te mész jobbra hűtlen babám én meg megyek balra.
Sárba taposom a fényképedet, nem veszlek el soha.

Szánt a babám, csireg-csörög, sej-haj a járom,
Szánt a babám a benedeki határon.
Száraz a föld, a hármas eke nem állja,
Szép a babám, Benedeken, sej-haj, nincs párja.

Mondtam, babám, ne rakd meg a sej-haj szekeret,
Feltöri a villanyél a kezedet.
Fábul van a villa nyele, nem másbul,
Feltöri a tenyeredet, sej-haj csúnyául.

Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak,
Nincsen párja sej a magyar lánynak.
//: Tele van a, tele van a, szája édes csókkal,
Zsebkendõje csörgõ mogyoróval. ://

Szárnya, szárnya, szárnya a fecskének,
Jobb a lánynak mint a menyecskének.
Mer a lánynak, mer a lánynak, befonják a haját,
Fújja a szél rajta a pántlikát.
Menyecskének, menyecskének, bekötik a fejét,
Búval éli az egész életét.

Százados úr sej haj, százados úr ha fel ül a lovára.
Vissza tekint sej haj, vissza tekint az elfáradt bakára.
Ugye fiúk, szép élet a katona élet.
Csak az a baj sej haj, csak az a baj hogy nehéz a viselet.

Diófából sej haj, diófából nem csinálnak koporsót.
A bakának sej haj, a bakának nem írnak búcsúztatót.
Ágyúgolyó lesz annak a búcsuztatója.
Barna kislány sej haj, barna kislány lesz a megsiratója.

(A bakának sej-haj, a bakának nem csinálnak koporsót,
A bakának sej-haj, a bakának nem mondanak búcsúzót
Ágyúgolyó lesz annak a búcsúztatója,
Barna kislány sej-haj, szőke kislány lesz a megsiratója)

Szegénylegény vagyok én,
Erdőn-mezőn járok én,
Krajcárom sincsen,
Elkopott az ingem.

Van egy lyukas nadrágom,
Folt is rajt huszonhárom,
Ég alatt hálok,
Jobb időket várok.

Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.
Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válasszak,
Virágom, virágom?
Te engemet, s én tégedet,
Virágom, virágom.

Zöld pántlika könnyű gúnya,
Virágom, virágom.
Mert azt a szél fújdogálja,
Virágom, virágom.

De a fátyol nehéz gúnya,
Virágom, virágom.
Mert azt a bú nyomdogálja,
Virágom. Virágom.

Tisza partján mandulafa virágzik,
A virágja vízbe hull és elázik,
Teremjen a mandulafa mandulát, mandulát,
Csongorádon nevelik a szép leányt.

Tiszapartján jegenyefa virágzik,
A virágja vízbe hull és elázik,
Teremjen a jegenyefa, jegenyét, jegenyét,
Csongorádon nevelik a szép legényt.

Tisza partján mandulafa virágzik,
Mandulája vízbe hullik, elázik
Megüzenem én a vízi madárnak, én a vízi madárnak,
Hozzon fel egy mandulát a babámnak.

Török bársony süvegem,
Most élem gyöngy életem.
Balogh Ádám a nevem,
Ha vitéz vagy, jer velem.

Fakó lovam a Murza,
Lajta vizét megússza.
Bécs alját ha nyargalja,
Császár azt meg síratja.

Zsendelyesi Eszterházs,
Ég a város, ég a ház,
Nem is egy ház, háromszáz,
Mert a kuruc ott tanyáz.

Virágos kenderem
Kiázott a tóba.
Ha nem szeretsz rózsám,
Ne jöjj a fonóba.

Elejtem az orsóm
S nem lesz ki feladja,
Bánatos szívemet
Ki megvigasztalja.