Csíkmadarasi tábori legendárium

Legendák ott születnek, ahol Isten kezét véljük látni a dolgokban, hisz a legendák lényege mindig is a csoda, a megmagyarázhatatlan. Ahogy a Hargita tövébe érkeztünk, úgy éreztem, mintha Isten tenyerén lennénk, és a tábor során ez az érzés egyre inkább fokozódott. Az alábbi történetek ezért nyugodtan elmennek Legendának.

A medvét etető Molnár

Mikor cserkészeink elmentek kirándulni, busszal mentek el Tusványosra, ahol megnézték a medvelest. A medveles olyan, mint egy fordított állatkert, mert itt az ember van a ketrecben, és a medve jár szabadon. A sikeres medvenézés után az egyik csoport elment még fölfelé a Büdösbarlang felé, és mire visszatértek, már sötétedett. Ahogy jönnek az úton, hát egyszerre szembe jön velük az úton egy medve. Nem túl nagy, de nem is kicsi példány. Az ijedtség nagy volt, és a társaság elkezdett hangosan énekelni meg kiabálni. El lehet képzelni azt a hangzavart, amit 40 gyerek csinál, de a medvét ez cseppet sem zavarta, és jött tovább feléjük az úton. Ekkor támadt Molnár Gergőnek az ötlete, hogy a hátizsákokban tartalékolt szendvicseket dobálja oda a medvének. Az első szendvics oda is repült az útra és a medve megtalálta, majd jóízűen elfogyasztotta. A következő szendvics már egy kicsit melléje esett és azt is megette. Minden szendvics az úttól egy kicsit távolabbra repült, így a medve lassan elkerült az úttól és 15-20 m-rel lejjebb fogyasztotta az elemózsiát. Akkor a gyerekek szép csöndben elhaladtak az úton, és hamar leiszkoltak a buszokhoz. Igy sikerült a Molnárnak megmenekíteni a gyerekeket.

A csíksomlyói eső

Aki járt már Csíksomlyóban a búcsún, az tudja, hogy minden évben esik az eső. Ez lehet a mise előtt, alatt vagy után, de valamikor mindig elázik a társaság, és nem lehet ezt másképp magyarázni, hogy a Jóisten így áldja meg az összegyűlt magyarokat.
Az Egyeskő után mi is igyekeztünk buszunkkal Csíksomlyóba. Míg az úton esett az eső, Csíksomlyóban kiszállva meleg napsütés fogadott. Mindenki kiteregette a vizes ruháját és élvezte a meleg napsütést. A kegytemplomot megnéztük, és utána indultunk volna fel a meredek Kálváriahegyen. Akkor vettük észre a fekete esőfelhőt, ami a medence túlsó oldaláról közeledett.
Igyekeztünk fel a nyeregbe, de még mielőtt elértük volna a kápolnát, a nyeregben már ránk zúdult az eső, és jól eláztunk újra. A kápolnába érve nagy meglepetésünkre egy szivárvány jelent meg. Úgy látszik, a Jóisten minket sem akart áldás nélkül engedni a szent helyre.

Isten esője

Indultak volna a cserkészek fel a Hargitára. Kicsik-nagyok egyaránt, vagy 150 cserkész. Nem jól indult az egész, mert a sok gyerekre csak egy túravezető állt rendelkezésre. A gyerekek pedig azt hitték, hogy csupán egy órás sétára indulnak, ezért kevés víz volt náluk. Már induláskor mondta a helyi vezető, hogy a Hargitán eső várható, de azért elindultak.
Mentek is, de nagyon nehezen haladtak. Nagy meleg volt, és a kevés víz gyorsan elfogyott. A kis karaván elkeseredve kínlódott tovább. Az Isten, látva a kilátástalan küzdést, hatalmas esőt zúdított a Hargitára. Az útból hömpölygő patak lett és a gyerekeknek vissza kellett fordulni. Mire visszaértek a táborba, bőrig áztak. Az Isen megmutatta, hogy felkészületlenül nem lehet meghódítani a székelyek nagy szent hegyét, s vissza kell még térni oda. Hazaérve kisütött a nap és gyorsan megszáradt minden.

Imre Gombája

Elindultak a roverek is fel a Hargitára. Vezetőjük, Lóránt szigorúan megmondta, hogy csak az jöhet, akinek van jó bakancsa és elég vize. Így aztán volt, aki otthon maradt, de a többiek nagyon szép túrán vehettek részt, ahol nem csak az időjárás volt kegyelmes, de volt lehetőség áfonyát is enni. Mindenki kék nyelvvel bizonygatta, milyen finom volt az áfonya. Velük tartott Imre is, egy székely ember, aki ismert minden gombát és sokat mesélt a természetről. Már lefelé tartottunk, mikor Lóránt utasítása ellenére egy kis csoport leszakadt a fő csapatról. Nem bírták az iramot. Akkor jelent meg három pásztorkutya. Hiába hívta őket a pásztor, a három nagy eb rátört a kis csoportra. Azok pedig ijedten már futásnak akartak indulni, de Imre megfékezte őket és megparancsolta, hogy álljanak össze. Amikor a kutyák már egy hajításra sem voltak, Imre fogott egy nagy pöffeteg gombát, ami akkora volt mind egy férfi ökle és odavágta a kutyák közé. A kutyák megtorpantak és elkezdték szaglászni a darabokra tört gombát. Aztán, mintha megbékéltek volna, csendesen visszaballagtak a nyájhoz.
A kis csoport pedig inalva igyekezett csatlakozni a többihez.

A barna Hold

Táborunk kerettörténete a hunokról szólt. Kezdtük a történetet Rugán tengrikut uralkodásával, aki Atilla nagybátya volt, és akinek az uralkodása alatt Atilla és Buda nőttek föl. Eljött a tábor harmadik napja, és egy természeti csodának lehettünk tanúi, ugyanis este egy ritka, teljes holdfogyatkozás zajlott, amit jól lehetett látni, mivel felhőtlen, csillagos ég volt a táborunk fölött. Ráadásul a Mars mint piros, ragyogás fénylett az elsötétedő Hold alatt. Ahogy eltűnt a Hold és egyre sötétebb lett, úgy érvényesült egyre jobban a Mars vöröse.
Igen lenyűgöző látvány volt, de amikor a kerettörténetbe beleszőttük, csak akkor döbbentünk rá, hogy az elsötétedő Hold teljesen jelképezi Rugán halálát, amíg a ragyogó Mars Atilla felemelkedését és uralkodását vetíti előre.

Természetesen mindenre lehet egyszerű természettudományos magyarázatot is találni, és a misztérium nem is olyan nagy, hogy megmagyarázhatatlan lenne, de amikor ott vagyunk a Hargita tövében, mégis másképp érzekeljük. 220 cserkész elment egy olyan helyre, ami nem csak nagyon messze van, de ahol mindenféle veszély fenyeget, amihez itt Nyugat-Európában már nem vagyunk hozzászokva. Mindezek ellenére, nem csak baj nélkül telik el a 10 nap, de ráadásul minden olyan gyönyörűen alakult, hogy semmilyen gond vagy nehézség nem akadt az egész tábor alatt. Ezt nevezem isteni gondviselésnek. Mi minden lehetőt megtettünk, ami tőlünk telt, hogy a tábor jó és biztonságos legyen, és a jó Isten minket ezért megsegített.