Csillagösvényen jártunk

Cserkésztábor a Hargita tövében

A két busz reggel hatkor indult Budapestről Székelyföld irányába. A buszon közel 100 cserkész, akik az idei nyári táborba készültek. Az úticél Csíkmadaras, a Hargita tövében.

A nagy távolság ellenére többen voltunk mint máskor. Svédországból, Londonból, Brüsszelből jöttek a legtávolabbi cserkészeink, ahol nem rég működnek csapatok. Továbbá a német, svájci és osztrák csapatoktól (csapataink vannak a következő városokban: Bern, Zürich, Genf, Innsbruck, Wels, Bécs, Berlin, Frankfurt, Heidelberg, Mainz, München, Nürnberg és Stuttgart). És persze a helyi cserkészcsapatokból Szepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából és persze Csíkmadarasból is voltak kis és nagy cserkészek.

Az első napokban a tábort kellet felépíteni. A 220 cserkész 5 altáborban táborozott. A legkisebbek, a tíz év alattiak a vadászházban aludtak, a felnőtt cserkésztábor pedig a házhoz közel volt, hisz ők segítettek az ebéd

kiosztásánál is. A cserkészek pedig sátortáborban laktak a távolabbi legelőkön és telkeken. A roverek táborhelyét csak úgy lehetett megközelíteni, hogy egy keskeny pallón átkeltek a patakon. Erről a patakról még szólok. A ház körül ébédlőket állítottak a roverek, hogy eső esetén is tudjunk enni. Meg kell mondani, hogy bár sokat esett az eső, az étkezések alatt mindig száraz volt és nem is volt szükség a sok építményre. Két jurta is épült. Az egyik volt az íjász jurta , a másik pedig a szer jurta, amiben egy kis hun kiállítás volt berendezve.

A tábor kerettörténete idén a hunok voltak. Pontosabban a hunok élete Atilla előtt és Atilla uralkodása alatt. Alapul Cey-Bert Róbert könyve „Atilla, a hun üzenet” szolgált, mely nagyon részletesen kitér a hun életre és szokásokra. Elemzi Atilla életét és harci sikereit. Kitér a hun táltosok és sámánok szerepére és a hun ételekre is.

A hunok életéhez híven, mi is mindennap íjászkodtunk. Három íjászpálya volt félépítve, ahol egyszerre 20-25 cserkész tudott gyakorolni. Az íjászatot Barsi Attila vezete Gáal Imre és a roverek segítségével. Attila harci íjászatot oktatott. Tehát az íjászat nem csak abból állt, hogy egyszerűen célbalőjjünk. Meg kellet tanulni több nyilat kézben tartani, vakon betölteni a nyilakat és előre, oldalra és hátrafelé lőni a célra. A legügyesebbek a végén ezt mind futásból is csinálták.

Ők lettek a sas-íjászok, – Atilla testőrsérege – és kitüntetésként megkapták a fekete sastollat.
A táborépítés után indultunk kirándulni. Több kirándulás volt tervezve, hogy egy kicsit megismerjük a környéket. Megnéztük Csíkmadarason a ványolót, a templomot és a régi malmot. A legnagyobb sikere viszont a kürtőskalácsnak volt. A buszokkal elmentünk Csíksomlyóba, az Egyeskőre és a madéfalvi veszedelem emlékműnél megemlékeztünk az áldozatokról. A roverek és a felnőtt cserkészek felkapaszkodtak egy hihetetlen meredek úton az Egyeskőre, ahol az utolsó 50 métert drótkötelekbe kapaszkodva kellett megtenni. De a legnagyobb sikere a tusványosi medvelesnek volt. Ez egy fordított állatkert, mert az ember ül egy ketrecben és meglesheti a medvéket. De még vaddisznó is akadt, mely felzavarta a medvét a fára. Aztán persze a Hargitára is felmentünk. Sajnos, csak a roverek jutottak fel, mert a többit egy nagy eső visszazavart félútról. Még a vezetőjük is azt mondta, hogy ekkora esőt nem élt meg a Hargitán. A roverek viszont nem csak megnézték a sok kopjafát a Hargita tetején, de ott rengeteg áfonyát is szedtek és ettek, amit a kék ujjak és nyelvek árultak el.

A patak volt a tábor titkos kincse. Szerencsére nem volt túl nagy meleg, de a déli pihenő alatt többször kisütött a nap, és hirtelen nagy lett a meleg. No, nem is kellet több, és pillanatok alatt a patak tele volt hancúrozó gyerekekkel, mert nincs jobb mint a 12-13 fokos vízben lubickolni. Ráadásul egy kis vízesés alatt felduzzasztották és a kis medencében a bátrak még alá is merültek. A legjobb élményfürdő eltörpült ez egyszerű hegyi patak mellett.
Esténként tábortüzet tartottunk a nagy rét közepén a Csillagösvény alatt. Megismerkedtünk a hun táltossal és a sámánokkal, akik csontból jövendöltek, és füsttel elűzték a rossz szellemeket Atilla koronázása alkalmából. Megéltük a holdfogyatkozást gyönyörű csillagos ég alatt, és világosan lehetett látni a Tejutat is. Ott áltunk és csodáltuk az égi látványt, közben énekeltük a régi népdalainkat. Csodálatos élmény, amikor ilyen messziről összejövünk, és együtt tudunk énekelni.

A tábor 10 napja alatt nem voltak komolyabb gondok. Nagyon finom ellátásban részesültünk, melyet a dánfalvi Szőcs Ilona és csapata biztosított . Így hát megismerkedtünk helyi finomságokkal is. Vasárnap közös

misét tartott nekünk a csíkszeredai csapatparancsok, és kilátogatott több cserkészvezető is. A helyi erdészet nagyon nagylelkű volt velünk, és engedte, hogy vágjunk ki fát az építkezéshez. A buszosok végig ott voltak velünk, és vittek minket a különböző helyekre. De a legszebb tábornak is valamikor eljön a vége. Szerencsére, az utolsó két nap gyönyörű napsütés volt, így az összes sátort szárazon tudtuk elpakolni. A nagy búcsúzkodás után újra elindultak a buszok a 12 órás útra Budapest felé.

Egy ilyen tábor szervezése elkezdődik már 2 évvel előtte, mivel rengeteg logisztikai és biztonsági feladat várt megoldásra. Köszönet Szőcs Lászlónak, aki nem ijedt meg a nagy feladattól, és elvállalta a tábor parancsokságát. Köszönet minden vezetőnek és segítőnek, aki hozzájárult a tábor sikeréhez. Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek az anyagi támogatást.

Táborparancsok: Szőcs László cst. (Jonköping)
Táborpk. helyetes: Bálint Lajos Lóránt cst. (Csíkmadaras)
Kiscserkésztanya: Varga Emese st. (London)
Cserkész 1: Ferenczy Evelyn st. (Stuttgart) és Forgách Lóránt st. (London)
Cserkész 2: Schenk Júlia st. (Innsbruck) Molnár Gergely st. (Budapest)
Rovercserkészek: Jablonkay Péter cscst. (Stuttgart)
Felnöttcserkészek: Kulcsár Levente cst. (Frankfurt)

Jablonkay Péter