Erdei tanösvény készült a Parkpucera alatt Kastlban Május 5-8

Hosszú éves tervünk, hogy egy erdei tanösvényt létesítsünk Kastlban. Elsősorban a gyerekek növényismeretét szeretnénk fejleszteni, hisz pont a cserkészeknek egy kicsit többet illene tudni mint hogy ez egy fenyőfa ez meg egy lomblóévélű fa. Az elmúlt évben hozzájött, hogy nagyobb figyelmet kaptak a védet virágok a helyi önkormányzattól is. Végül kb 10 ritka virág, fölég orchideafélék, nőnek a park hátsó oldalán, a sátorozásra alkalmatlan buckás lejtős tisztásokon. Így a tanösvény a park bejáratánál kezdődik ahol 5 nagy hársfa áll. Útvonalát főleg a kőbánya felé vezettük ahol sok különböző növény van. A tanösvénynek több mint 20 állomása van amit Molnár Gergő, st. és Nürnbergi KCSP-öszöndíjas, a cserkészekkel együtt dolgozott ki és valósított meg. A fiuk 20 darab méteres karót készítettek és vertek be a földbe az adott helyeken, a lányok meg táblácskákat írtak és állatokat festetek fatáblákra melyeket elrejtve elhelyeztek az ösvény mentén. Így nem csak növényekkel találkozhatunk, hanem több madár és erdei lakóval is. A tanösvényhez készül még egy kísérő füzet, hogy aki kíséri a gyerekeket annak legyenek bővebb információi a növényekről. Ez nem csak a növény biológiai és használati tudnivalóit tartalmazza, hanem azt is hogy népdalokban, népmesékben hol jelennek meg. Jó barangolást kívánunk mindenkinek.

Továbbiakban persze zajlottak a szokásos munkálatok. Egy nagy infótábla készült látogatok számára, asztalokat javítottunk és ujjakat építettünk, a szertárat előkészítettük a nyári táborra és sok rossz régi sátrat kiselejteztünk. A fiuk több nagy fenyőt kivágtak melyek elszáradtak és már lehullott a kérge is. A munkát nehezítette, hogy olyan sűrűn álltak, hogy rendszerint elakadtak a többi fában és méterenként kelet levágni őket.

Mivel idén Makovi András a vadászatot tűzte ki témának, sokat íjásztunk. Ráadásul nem csak sima céltáblákra, hanem mozgó célokra is. Erre voltak dobó korongok, de készült egy nagy vaddisznó is, ami elégé hasonlított egy szalmazsákra , és ami egy kötélen lógva berobogott az íjászpályára és a vadászok próbálták eltalálni. Ami természetesen sikerült is.

A hétvége jó hangulatban telt és az idő is végig jó volt. Több mint 40-en voltunk Nürnbergböl, München, Stuttgart, Frankfurt, Bécsből és még Berlinböl is volt erősítés.

Köszönjük mindenkinek bevetését a cserkészparkunk szépítésében

Jó Munkát!

GrizzlyIMG_5156 IMG_5164 IMG_5165 IMG_5169 IMG_5182 IMG_5183 IMG_5184

 

 

41 replies

Trackbacks & Pingbacks

  1. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|There you can find 21348 additional Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  2. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|Here you will find 94634 additional Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  3. … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Read More Informations here|There you can find 50719 more Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  4. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Infos here|Here you will find 38785 additional Infos|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  5. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Read More Informations here|Here you will find 72282 more Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  6. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Informations here|There you will find 32324 more Informations|Informations to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  7. … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Read More Infos here|Here you will find 39085 more Infos|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  8. UOD_colarts says:

    … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Read More Infos here|There you will find 67827 additional Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  9. … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Find More Infos here|There you can find 58503 more Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  10. Bdsm chat says:

    … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Informations here|There you will find 66817 additional Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  11. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Find More Infos here|Here you can find 97471 additional Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  12. learn more says:

    … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Find More Infos here|There you will find 72705 additional Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  13. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Find More Informations here|Here you can find 4590 additional Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  14. … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Find More Infos here|Here you will find 13283 more Infos|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  15. bail bonds says:

    … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Infos here|There you will find 77767 more Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  16. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Informations here|Here you will find 9390 more Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  17. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Infos here|There you can find 43246 additional Infos|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  18. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Informations here|There you can find 96031 additional Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  19. agen poker says:

    … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Infos here|Here you can find 69491 additional Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  20. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Infos here|There you will find 72842 more Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  21. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|There you can find 44760 additional Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  22. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Infos here|Here you will find 256 additional Infos|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  23. adme says:

    … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Infos here|Here you can find 75717 additional Infos|Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  24. … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Informations here|Here you will find 77956 additional Informations|Infos on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  25. Best weed says:

    … [Trackback]

    […] Find More here|Find More|Read More Informations here|Here you will find 22677 more Informations|Informations to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  26. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Informations here|There you will find 37830 more Informations|Informations to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  27. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Infos here|Here you will find 62049 additional Infos|Infos on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  28. … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Read More Informations here|Here you will find 15493 more Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  29. … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Find More Informations here|There you will find 29004 additional Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  30. DMPK Studies says:

    … [Trackback]

    […] Find More on|Find More|Find More Infos here|Here you can find 29245 more Infos|Informations to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  31. … [Trackback]

    […] Read More on|Read More|Read More Informations here|There you can find 8145 additional Informations|Infos to that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  32. todoindie says:

    … [Trackback]

    […] Read More here|Read More|Read More Informations here|There you will find 68885 more Informations|Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  33. … [Trackback]

    […] Read More here: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  34. … [Trackback]

    […] Read More: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  35. … [Trackback]

    […] Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  36. … [Trackback]

    […] Informations on that Topic: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  37. … [Trackback]

    […] There you will find 67662 more Infos: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  38. india says:

    … [Trackback]

    […] Find More Informations here: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  39. … [Trackback]

    […] Find More Informations here: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  40. … [Trackback]

    […] Read More here: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

  41. seo scam says:

    … [Trackback]

    […] Read More Infos here: cserkesz.de/erdei-tanosveny-keszult-a-parkpucera-alatt-kastlban-majus-5-8/ […]

Comments are closed.