Vándorkonferencia, ahogy mi láttuk

Kedves 16 éven felüli cserkészek!
Lemaradtatok egy nagyon jó hétvégéről. Mivel nem szeretnénk gonoszak lenni, írtunk egy kis cikket, hogy megosszuk veletek a csodaszép élményeinket.

A hétvége az egyik legérdekesebb részével kezdődik, mely elvileg az igazi konferencia előtt van. Igen, pontosan, a péntek esti érkezésről van szó. Idén még vonzóbbá tette a müncheni csapat egy kis farsangi mulatsággal: játék, zene (Képzeljétek, a jó képű Andris DJ-kedett) és kaja. Milyen jó érzés újra találkozni a régen látott barátokkal, megbeszélni a pletykákat a különböző magyar bálokról, új emberekkel megismerkedni és mindezt egy vicces több száz kilométeres autóút után.

Az este elhúzodott egy kicsit, viszont Grizzly így is, úgy is volt reggel futni. A többiek megelégedtek azzal, hogy egy-két csésze kávé után, finom reggeli mellett (Volt hámozott és kis kockákra vágott narancs. Szerintem ilyet még egy három csilagos szállodában sem adnak) folytatták a beszélgetéseket a reggeliző asztalnál. Azután az idősebbek (saját magukat netán egyszer bölcsebbnek is nevezték, de ugye a cserkész őszinte…) elvonultak a saját tiszti konferencia részükre és Kondor vezetésével mi vándorok arról beszélgettünk, milyen attraktív cserkész programot lehetne velünk egykorúaknak szervezni és kinálni, hogy ne hagyják abba a cserkészkedést. A szürke nyakkendő nagyon vagány, de azért ne felejtsük el, hogy azzal jár, hogy támogatjuk a csapatot és segítünk ahol lehet.

A beszélgetés közben kezdtünk hevesebben vitatkozni egymással, de ezt nem lehet összehasonlítani a puszi harcnál vagy a stratégiai játéknál folytatott csatákkal. Ìgy a megbeszélni valók mellett, élveztük a jó időt, friss levegöt és a kinyílt hóvirágokat. Délután kitaláltunk egy pár lehetséges vándor programot, amiből remélhetőleg néhány meg is fog valósulni.

A figyelmes olvasó ennyi program után azt hihetné, hogy lassan véget ér a nap, de NEM. Még a vacsora előtt tojásokat dobáltunk az erkélyről az udvarra. Mit mondtok? Ez nem cserkészies? Hát tévedtettek. Sok kreativítással, újságpapír és szívószáll segítségével nem történt a tojásokkal semmi.

Az estéről továbbá csak annyit, hogy elhalasztottátok azt a lehetöséget, hogy Müncheni Matyinkat nőként lássátok és a kerület legszebb lányait peddig bajusszal. Azt hallottam, hogy egy óriási plüss maci még Grizzlyt is megtámadta…

Vasárnap mind két bölcs csapat, szóval fiatalok és idösebbek egyaránt, együtt vettek részt különböző munkacsoportokban, mint például a modern technikák használata a cserkészeten belül. Hisz ezt a cikket is épp a számítógépemen írom és nem puszi postával küldöm nektek. Számomra az egyik legérdekesebb program pont az volt, amikor négy korosztályra lettünk osztva és ugyanazokat a témákat beszéltük meg. Hol látjuk magunkat a cserkészeten belül tíz év múlva? Milyen a viszonyunk a feljebbvalóinkhoz? Mit csinálunk ha vacsora közben csöng a telefonunk? Akármennyire különbözőek is voltak a válaszok, jó volt látni és érezni, hogy korosztálytól függetlenül jól tudunk együttműködni.

Zárásképpen szeretném egy kicsit részletezni a vasárnapi ebédünket. Két fiatal vezető, Robi és Tibi, fantasztikus két fogásos menüt készítettek nekünk. Nagyon finom volt a rakott krumpli és a fokhagymás uborkasaláta (szerencsére mindenki evett belőle, így nem zavartuk egymást). A deszertről is szívesen beszámolnék, de már harmadszorra csörög a telefonom… mennem kell 🙂

Jó munkát!

Földes Fruzsi st., Bécs

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?